Alma - varasodás

Alma - varasodás

Kártétel
A varasodás az almástermésű gyümölcsöket és dísznövényeket támadja elsősorban. A gyümölcsöknél a termés jelentős részét is megkárosíthatja, ami a fajták érzékenységétől függően eltérő mértékű lehet. Alapvetően a meleg csapadékos időben terjed a leginkább a kórokozó. A leveleken már virágzáskor először e levél színén, majd fonákán egyre nagyobb, de 1 cm-t el nem érő apró, barnás foltok jelennek meg. A levelek jelentős része károsodhat, és idő előtt le is hullhat. A gyümölcsökön kezdetben kicsi szürkés pontok, majd egyre nagyobb foltok jelennek meg, a gyümölcsök torzulnak, parásodnak és a foltok felülete meg is repedhet. Súlyos esetben a hajtások is veszélyben vannak a varasodástól.

A megelőzés és a védekezés
A betegség a lehullott levelekben telel át, ahol a gombaspórák csírázóképességüket hosszú ideig meg tudják őrizni. A spórák már kora tavasztól légmozgással el tudnak jutni a rügyekre, ahol rügypattanástól virágzásig képesek fertőzni. Fontos, hogy a lehullott leveleket mindig távolítsuk el a kertből, valamint igyekezzünk a laza koronaforma kialakítására metszéssel. A fertőzött fákat csapadékos időben néhány alkalommal, megelőző jelleggel fehérbimbós állapotig érdemes permetezni.

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó technológiák