Paradicsom - gombabetegségek

Paradicsom - gombabetegségek

A hajtatott paradicsomot többféle gombabetegség tudja megtámadni, ezek közül a gazdaságilag legjelentősebb károkat a fitoftóra, a szeptória és az alternária okozza.

Kártétel
A paradicsom gombabetegségei közül a fitoftóra jelenti a legnagyobb veszélyt, a védekezés gerincét főként erre kell alapozni. A paradicsom legveszélyesebb kórokozója, egyes években a teljes termést elpusztíthatja. Járványra lehet számítani hűvös csapadékos nyáron, illetve ősszel. Levélen megjelenő tünetek a szürkészöld, vizenyős, majd barnás, elmosódott szélű foltok, amelyek fonáki részén gomba gyep figyelhető meg. Később a levelek szürkék lesznek, lógnak, majd elszáradnak. A száron és levélnyélen vizenyős, majd sötétbarna foltokat lehet látni. A bogyókon szabálytalan szélű, vörösesbarna nagy foltokat látni, amelyeken szintén kialakul a gomba.
Másik fontos gombabetegség a paradicsom szeptóriás betegsége. Tünetek leginkább a levélen jelentkeznek, de megfigyelhetők a száron, levélnyélen, csészeleveken is. A kör alakú, 1-2 mm átmérőjű foltok kezdetben sárgásak, majd barna vagy szürke színűek, a levél fonáki oldalán a foltokban fekete szaporítóképleteket lehet látni. Ahogy a fertőzés előre halad, a keletkező újabb foltok összeolvadnak és leszáradhatnak a levelek.
Az alternária is rendszeresen fellépő betegség lehet. A levélen először apró, majd 5–10 mm-es, ovális vagy szögletes, szürkésbarna foltok figyelhetők meg. Jellegzetessége, hogy a foltok körkörös rajzolatúak. A foltok később elszáradnak, gyakran berepedeznek. A szárat nagyobb, szabálytalan alakú, enyhén besüppedő, sötétbarna folt borítja. A bogyón a féloldalasan vagy körkörösen elhelyezkedő, besüppedő, sötétbarna folt figyelhető meg, a bogyó szövetei is barnára színeződnek. Súlyos károkat okozhat, a növény levele elszárad, a bogyó rothad, értékesítésre alkalmatlan lesz.

Megelőzés és védekezés
A gombabetegségek fertőzési forrásai elsősorban a növénymaradványok, amelyeken a kórokozók képesek áttelelni. Innen légmozgással és vízzel juthatnak a gazdanövényre a spórák, és sebzésen keresztül tudnak fertőzni. Fontos, hogy a sebzést kiváltó fitotechnikai műveletek után, valamint az első tünetek észlelésekor védekezni kell. Fertőzési forrás lehet még a mag, ahol a kórokozó a mag felületén és belsejében is elhelyezkedhet.
A védekezés közvetett formája, ha a paradicsom termesztést olyan körülmények között végzik, ahol megfelelő a légmozgás és elég napfény van, már napkeltekor is. Ajánlatos kevésbé fogékony fajtát választani, valamint a vetésforgót betartani. Súlyos esetben vegyszeres védekezés is érdemes alkalmazni, amely akkor lehet igazán eredményes, ha preventív módon végezzük.

Kapcsolódó képek

s

Kapcsolódó technológiák

Paradicsom