Rovarölő szerek
Deltam
Kontakt, taglózó rovarölő szer

A Deltam a rágó és szívó kártevők lárvái és kifejlett alakjai ellen is hatékony kontakt, taglózó rovarölő szer. A deltametrin hatóanyagot a kártevők táplálkozással és érintőméregként egyaránt felveszik, mely a szervezetükbe jutva az idegingerületek átvitelének gátlásával gyors taglózó hatást biztosít.

Virágzó kultúrákban vagy mézharmat és virágzó gyomnövények jelenléte esetén, illetve, ha a területet bármely okból a méhek látogatják, kizárólag méhkímélő technológiával juttatható ki. Ilyenkor a védekezés csak a méhek repülési időszakának befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg. A kezelést 23 óráig be kell fejezni, illetve 23 órától a következő nap alkonyatáig szüneteltetni kell. Káposztafélékben, tarlórépában, tormában, spárgában, spenótban, sárgarépában, paszternákban, zellerben, salátában, kerti zsázsában, galambbegy salátában, borsmustárban, vöröshagymában, mogyoróhagymában, póréhagymában, cikóriában, paradicsomban, tojásgyümölcsben, cukkiniben, uborkában és dísznövényekben a lombrágó hernyók ellen a rajzásmegfigyelés alapján, az L1–L2 fejlődési stádiumú lárvák ellen kell védekezni. Retekfélékben, tormában, fekete gyökérben a földibolhák elleni védekezés akkor időszerű, amikor a fiatal leveleken 1–2 rágásnyom látható. Amennyiben szükséges, retekfélékben és tormában, a kezelést 14 nap múlva meg lehet ismételni. Borsóban, babban, burgonyában, céklában, sárgarépában, paszternákban, zellerben, tarlórépában, tormában, paradicsomban, tojásgyümölcsben, spárgában, salátában, endíviában, borsmustárban, kerti zsázsában, spenótban, cikóriában, vöröshagymában, mogyoróhagymában és dísznövényekben a levéltetvek elleni védekezést növényvizsgálat alapján, a kártevők megjelenésekor, a telepek kialakulása előtt kell megkezdeni. Az egyedek betelepedése és felszaporodása sárgatálas megfigyeléssel és növényvizsgálattal követhető nyomon. Az állománykezelést a betelepedés erősségétől és időtartamától függően javasolt ismételni. Káposztafélékben és egyéb viaszos levélfelülettel rendelkező zöldségfélékben a megfelelő tapadás érdekében a kijuttatás során nedvesítőszer használata szükséges. Paradicsomban, tojásgyümölcsben, cukkiniben, uborkában és dísznövényekben a liszteskék elleni védekezést levélvizsgálat alapján az első egyedek megjelenésekor kell végrehajtani. Borsóban és vöröshagymában a tripszek megjelenésekor szükséges a védekezést elkezdeni. Elhúzódó betelepedés esetén a permetezés 14 nap elteltével megismételhető.

Hatásmód
A deltametrin hatóanyagot a kártevők a táplálkozással és érintőméregként egyeránt felveszik. A szervezetükbe jutva az idegingerületek átvitelét blokkolva gyors taglózó hatást biztosít. A korszerű formulációnak köszönhetően a kijuttatást követően gyorsan szétterül a lombozaton, azon erőteljesen megtapad, ezzel csökken a permetezési veszteség, valamint gyorsabb, erőteljesebb lesz a rovarölő hatás, mert az összes hatóanyag egy azonnal hozzáférhető felületi filmréteget alkot a lombozaton. Ugyanilyen jól áttapad a rovarok felületére is, így gyorsabb hatás, hosszabb tartamhatás és jó esőállóság jellemzi.

Összetevők

  • 15 g/l deltametrin

Formuláció

  • olajemulzió vizes fázisban (EW)

Forg. kategória

  • III.

Hatásmód

  • kontakt, taglózó

Kiszerelés

  • 100 ml-es műanyag flakon, 2X5 ml-es műanyag flakon, 30 ml-es műanyag flakon

Felhasználás

Kultúra Károsító; Tápanyag hiány Kezelések maximális száma Dózis É.V.I (nap) Alkalmazás
Dísznövények Levéltetvek, Liszteskék 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10-15 l víz/100m2 nk További információ: okirat/címke
Dísznövények Bogarak, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10-15 l víz/100m2 nk További információ: okirat/címke
Cékla Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Cékla Lombrágó hernyók, Répalégy 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Sárgarépa Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Sárgarépa Lombrágó hernyók, Répalégy 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Paszternák Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Paszternák Lombrágó hernyók, Répalégy 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Fekete retek Földi bolhák 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Fekete retek Földi bolhák 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Fekete retek Földi bolhák, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Fekete retek Földi bolhák 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Fekete retek Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Japán retek (hajtatott) Földi bolhák, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Japán retek (hajtatott) Földi bolhák 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Japán retek (hajtatott) Lombrágó hernyók 1 5 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Feketegyökér Földi bolhák 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Csúcsos káposzta (szabadföldi, hajtatott) Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Csúcsos káposzta (szabadföldi, hajtatott) Lombrágó hernyók, Aknázómolyok 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Torma Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Torma Lombrágó hernyók 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Vöröshagyma Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Vöröshagyma Aknázólégy, Hagymalégy, Tripszek, Kártevő lepkék 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Mogyoróhagyma Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Mogyoróhagyma Aknázólégy, Hagymalégy, Kártevő lepkék 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Fokhagyma Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Fokhagyma Aknázólégy, Hagymalégy, Kártevő lepkék 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Paradicsom Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Paradicsom Liszteskék, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Padlizsán Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Padlizsán Liszteskék, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Cukkini Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Cukkini Liszteskék, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Uborka Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Uborka Liszteskék, Lombrágó hernyók 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10-15 l víz/100m2 3 További információ: okirat/címke
Bimbóskel Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Burgonya Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Bimbóskel Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Brokkoli Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Brokkoli Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Karfiol Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Karfiol Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Fejes káposzta Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Fejes káposzta Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Vörös káposzta Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Vörös káposzta Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Kelkáposzta Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Kelkáposzta Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Csúcsos káposzta (szabadföldi, hajtatott) Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Csúcsos káposzta (szabadföldi, hajtatott) Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Karalábé Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Karalábé Lombrágó hernyók, Aknázó kártevők 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Saláta Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Saláta Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Endívia Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Endívia Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Cukorsüveg endívia (hajtatott) Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Cukorsüveg endívia (hajtatott) Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Cikória (gyökértermesztés) Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Cikória (gyökértermesztés) Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Cikória (gyökértermesztés) Levéltetvek, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Spenót Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Spenót Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Spenót Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Spenót Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Galambbegy saláta Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Galambbegy saláta Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Galambbegy saláta Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Galambbegy saláta Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Kerti zsázsa (hajtatott) Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Kerti zsázsa (hajtatott) Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Kerti zsázsa (hajtatott) Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Kerti zsázsa (hajtatott) Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Rukkola Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Rukkola Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Rukkola Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Rukkola Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Levélzeller Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Levélzeller Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Levélzeller Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Levélzeller Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Zöldbab Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Zöldbab Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Borsó Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10-15 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Borsó Borsótripsz, Csipkéző bogarak 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10-15 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Póréhagyma Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/14 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Póréhagyma Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Spárga Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 nk További információ: okirat/címke
Spárga Bogarak, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 nk További információ: okirat/címke
Spárga Levéltetvek 3 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Spárga Bogarak, Lombrágó hernyók 3 kezelés 14 naponta 5 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke
Burgonya Levéltetvek 2 kezelés 14 naponta 8 ml/10 l víz/100m2 7 További információ: okirat/címke

Keverhetőség

A gyakorlatban alkalmazott egyéb növényvédő szerekkel jellemzően jól keverhető, de az eltérő vízminőség miatt, ( kémhatás, keménység, hőmérséklet) végezzen mindig keverési próbát! A tankkeverék 4-5 komponensnél többet lehetőleg ne tartalmazzon, és a keverés folyamán ügyeljünk arra, hogy a hatóanyagok töményen ne érintkezzenek egymással. A permetlé elkészítése után a mihamarabbi kijuttatás javasolt.

AKG programban is alkalmazható

Nem

Mikrobiólógiai készítményt tartalmaz

Nem

Biotermesztésben használható

Nem

Tárolhatóság

3 év

Munkaegészségügyi várakozási idő

0 nap

Méhveszélyesség

mérsékelten veszélyes

Tűzveszélyesség

tűzveszélyes

Vízi szervezetekre való veszélyesség

Nagyon mérgező a vizi élővilágra


Kapcsolódó technológiák

Dísznövények
Cékla
Sárgarépa
Paszternák
Fekete retek
Japán retek (hajtatott)
Feketegyökér
Csúcsos káposzta (szabadföldi, hajtatott)
Torma
Vöröshagyma
Mogyoróhagyma
Fokhagyma
Paradicsom
Padlizsán
Cukkini
Uborka
Bimbóskel
Burgonya
Brokkoli
Karfiol
Fejes káposzta
Vörös káposzta
Kelkáposzta
Karalábé
Saláta
Endívia
Cukorsüveg endívia (hajtatott)
Cikória (gyökértermesztés)
Spenót
Galambbegy saláta
Kerti zsázsa (hajtatott)
Rukkola
Levélzeller
Zöldbab
Borsó
Póréhagyma
Spárga